Energiatakarékosság kisokos + 78 gyakorlati tipp

Komfort

Az energiatakarékosság sajnos az elmúlt időszakban a körülöttünk zajló gazdasági és politikai események miatt elég negatív felhangot kapott.

Ez teljesen érthető.

De mi ebben a cikkben szeretnénk új nézőpontból rávilágítani az energiatakarékosság fontosságára. Ugyanis a költségek csökkentése mellett van egy másik nagyon fontos érv az energiatakarékosság mellett, mégpedig az erőforrásaink, a bolygónk megóvása a jövő és a gyermekeink számára.

Nézzük mit tehetünk mindezért.

Mit jelent az energiatakarékosság?

Az energiatakarékosság során megpróbálunk kiiktatni vagy optimalizálni minden olyan tevékenységet, ami valamilyen módon energiát pazarol.

Energiatakarékosság vs. energiahatékonyság

A megtakarítás és az energiahatékonyság között az a különbség, hogy az előbbi csak a fogyasztás csökkentését célozza, míg az utóbbi az energia jobb felhasználására törekszik.

Például, az energiatakarékosság egyik módja a ház összes lámpájának lekapcsolása. Energiahatékonyság akkor lenne, ha az izzókat LED-izzókra cserélné.

Röviden: az energiahatékonyság a folyamatok optimalizálását jelenti kevesebb energia felhasználásával, például ha egy gépet egy kevesebb áramot fogyasztóra cserélnek. Az energiatakarékosság a jelenlegi eszközök kevesebb használatát jelenti.

Ebben a cikkben az egyszerűség kedvéért az energiatakarékosság kalapja alá vesszük az energiahatékonyságot is.

Miért fontos az energiatakarékosság otthon?

Ahogy növekszik az emberiség létszáma, úgy növekszik az energiaigénye is, azonban a hagyományos energiaforrások is fogynak és a környezetre is igen károsak.

Főként ezek miatt fontos, hogy minél többet megtegyünk az energiapazarlás ellen:

1. Megóvjuk a környezetünket

A környezetvédelmi kérdések most minden eddiginél fontosabbá válnak.

Szinte lehetetlen tagadni, hogy az elektronikával és fosszilis tüzelőanyagokkal teli modern életmódunk milyen káros hatással van a környezetünkre. Ráadásul a legtöbb erőforrásból egyre kevesebb van.

Vagyis jó, ha mindent megteszünk azért, hogy csökkentsük a karbon lábnyomunkat. Egy átlagos háztartás 25-30 %-kal csökkentheti energiafelhasználását (és ezáltal üvegházhatású gázkibocsátását), ha hatékonyabb energiafogyasztásba fektet.

Ez nagy hatással lesz a családjára, másokra és a jövő generációira, valamint vadon élő állatokra.

2. Megóvjuk a gyermekeink jövőjét

A klímaváltozást tagadni már felesleges, a nyakunkon van. A mai gyerekek már szinte nem is látnak havat.

Sajnos, ha ez a fogyasztási minta marad, lehet, hogy tiszta vizet sem lát majd mindenki. Ezért fontos, hogy egyrészt tegyünk a energiatakarékosságért, másrészt ezt megtanítsuk a gyermekeinknek is.

3. Csökkentsük a rezsi költségünket

Ha befektetsz energiatakarékos nyílászárókba vagy energiahatékonyan működő, alacsony energiafelhasználású készülékekbe, hosszú távon jelentős összeget takaríthat meg a villamos energián és a vízen.

Az otthona korszerűsítésével akár a közüzemi számlák 5-30%-át is megtakaríthatja.

Ráadásul az "energiatakarékos" házakat eladni is könnyebb.

Energiatakarékosság gyerekeknek

Fentebb már említettük mennyire fontos, hogy az enetrgiatakarékosságba a gyerekeket is bevonjuk.

Magyarázzuk el nekik, hogyan működik az elektromosság, hogy honnan van a csapban víz és mi történik azzal, ami lefolyik.

Ebben segítségünkre lehet ez a szuper kis mese, Alberttel:

Ezzel az okostankönyv környezetről szóló fejezetével pedig érdekes gyakorlatokkal értheti meg a gyerek az energia és erőforrások működését.

Minél többet tudnak erről, annál könnyebb lesz nekik megtanítani az energiatakarékosság fontosságát.

Energiatakarékosság a háztartásban

Igen tudjuk, hogy az igazán nagy energiapazarlás nem az otthonokban a lakosság körében kezdődik.

Viszont azt gondoljuk, hogy az erőforrások védelméhez minden apró változás hozzátesz. Ráadásul ezeket a változásokat rövid és hosszú távon a pénztárcája is megköszöni majd.

Az otthoni energia-megtakarítás apró szokásokkal kezdődhet. Ezek az apró lépések nem olyan megterhelőek, hogy nagy részüket ne lehetne már most, vagy fokozatosan beépíteni a napi rutinba.

Ezekről kicsit lentebb bővebben lesz szó.

Energiatakarékosság jelölése

Az Európai Unió 1995-ben vezetette be az energiahatékonysági címke rendszert, amivel a háztartási nagygépek energiahatákonyságát jelölik.

Ezt a rendszert 2021-ben a gépek teljesítmény és hatékonyság növekedése miatt megújították. Eltűntek az ‘+’-os gépek, és a gépeket át kellett minősíteni az új szabályok szerint.

Forrás: Origó

Ez a táblázat pedig megmutatja, nagyságrendileg mennyivel fogyasztanak többet a különböző energiaosztályba tartozó gépek az A energiaosztályhoz képest:

Forrás: Energiapadia

Érdemes tehát minél jobb energiatakarékossági osztályba tartozó berendezést venni, mert jelentős fogyasztást spórolhat meg.

Érdekességképpen: az A és a B osztály annyira szigorú lett, hogy a régebbi A+++ hűtők sok esetben maximum C osztályzatot kapták.

Így nem kell megijedni, ha a korábbi gépe most már csak a C osztályba tartozik, hatékonyság szempontjából ugyanolyan jó maradt.

Energiatakarékossági tippek

Ebben a részben közel 80 energiatakarékossági tippet hoztunk. Vannak köztük kisebb és nagyobb hatású dolgok, mint ahogy bagatellnek tűnő tanácsok is.

De minden tipp megvalósítható vagy a szokásaink finomításával vagy kisebb, nagyobb beruházásokkal, amik kamatostul megtérülnek majd.

Elektromosság

Hozzá vagyunk szokva, hogy elektromossággal vagyunk körülvéve. Akkor van világos, amikor csak akarjuk, akkor és addig megy a TV, amíg el nem alszunk rajta.

Mivel ennyire természetes része lett az életnek, sokszor nem is gondoljuk végig mennyire pazaroljuk ezt az energiát. Pedig egy kis odafigyeléssel rengeteg áramot és fosszílis energiaforrást óvhatunk meg a fiatal generációnak.

1. Használja ki a természetes fényt

A napfénynek és a természetes fénynek elképesztően jó élettani hatása van, érdemes tehát kihasználni. Ha teheti húzza el a függönyöket, hogy minél több fény jusson bentre.

2. Válasszon világos falfestéket

A világosra és főleg fehérre festett falak, sokkal jobban visszaverik a fényt, így borult időben is világosabb lehet a lakásban.

3. Korszerűsítse az izzókat

Egyszerű és gyors megoldás, ha a régi izzókat energiatakarékos led izzókra cseréli, amiknek egyrészt sokkal hosszabb az élettartamuk (akár 50 000 óra), másrészt pedig érezhetően csökkentik a villanyszámlát.

Már egy klasszikus izzó ledre cserélésével éves szinten több mint 3000 Ft-ot is spórolhat.

És ez csak egy villanykörte.

4. Használjon led csíkokat

A led csíkok remek alternatívát jelentenek a beltéri világításra.

Konyhapult megvilágítására például tökéletes és designos megoldás.

Forrás: Androdíszléc

De a hálószoba világítást is ki lehet váltani egy hangulatos, akár színváltós led csíkkal.

5. Portalanítsa az égőket

A kosz akár ötven százalékkal blokkolhatja a fénykibocsátást, így mindenképp érdemes rendszeresen letörölgetni az izzókat.

6. Használjon fényfüzéreket

Egy másik szuper alternatíva a lámpa helyett a fényfüzér. Ez nemcsak energiahatékony, de egy nagyon meleg, bensőséges hangulatot teremt, ami a borúsabb téli időkben kifejezetten jól esik.

Nem véletlenül része a dánok hygge életérzésének.

7. Hozza be a napelemes lámpákat

Ki mondta, hogy a napelemes lámpákat csak kültéren lehet használni?

Napközben egyszerűen csak hagyja kint feltöltődni őket, estére pedig hozza be és már meg is van az “ingyen" hangulatfény.

8. Gyújtson gyertyákat

Gyertyák szintén remek hangulatot teremtenek főleg a hideg és sötét téli estéken. Érdemes beruházni néhányba és lámpa helyett gyertyát gyújtani az esti vacsorához és beszélgetéshez.

9. Kapcsolja le a lámpát

Figyeljen, hogy ha kimegy egy szobából, kapcsolja le a villanyt. Persze nem a pár perces távolléteknél. De ha senki sincs a szobában ne égjen feleslegesen a lámpa.

10. Kapcsolja ki a TV-t, ha nem nézi

A lámpához hasonlóan a TV sem jó, ha feleslegesen megy. Ha épp nem néz benne semmit, nem kell bekapcsolva hagyni.

Ha háttérzajra vágyik, akkor a zenehallgatás egyébként is sokkal megnyugtatóbb.

11. Ne használja a Standby üzemmódot

Sajnos a készülékek standby üzemmódban is fogyasztanak áramot. Éppen ezért, ha például hetente egyszer használja csak a rádiót inkább húzza ki ahelyett, hogy standby módban hagyná.

Ugyanez igaz például a számítógép monitorra vagy playstation-re is.

12. Húzza ki a nem használt töltőket

A konnektorban felejtett töltők is szinte észrevétlenül fogyasztják az áramot, ezért fontos, hogy ha nem használja, mindig húzza ki a telefon- és laptoptöltőket.

Azt sem árt tudni, hogy a telefonok, borotvák és elektromos fogkefék hálózatról működtetve kevesebb áramot fogyasztanak, mintha az akkumulátorukat merítené.

13. Használjon kapcsolós elosztókat

A legkényelmesebb módja az elektromos készülékek áramtalanításának, ha kapcsolós elosztókba dugja be őket. Így egy gombnyomással tudja áramtalanítani a nem használt töltőket.

14. A következő szint, az okoselosztók

Az okoselosztókkal még profibb szintre emelheti az áramhasználatot és áramfogyasztás monitorozását. Ezekkel az eszközökkel időzítheti, hogy adott készülékek mikor kapjanak áramot, így ha például csak este néz TV-t akkor az elosztó csak 17.00-22.00 között ad neki áramot.

És ez csak egy példa a használatra. Beállíthatja vele a kávéfőzőt, a karácsonyi világítást vagy a lámpák automatikus lekapcsolását. Ráadásul pontosan látja majd, hogy mi mennyit fogyaszt.

15. Próbálja ki az okosvilágítást

Az okosotthon vonalon maradva érdemes kipróbálni az okosvilágítást is. Ezekkel bárhonnan szabályozhatja a lámpákat, úgyhogy ha valaki égve felejtette reggel a villanyt, a telefonjáról egyszerűen lekapcsolhatja azt.

Fűtés

Itthon az otthonok töbsége még mindig fosszílis energiaforrásokkal (fával, szénnel, gázzal) fűt. Amellett, hogy ezek az erőforrások végesek, tehát egyre drágábbak lesznek, az égetés során keletkezett káros anyagok a környezetet sem kímélik.

Így duplán fontos, hogy energiatakarékosak és energiahatékonyak legyen.

A hőenergiánál alapvetően gazdaságosabb a hőmegtartási képességen javítani, mint a hőtermelési képességet fejleszteni. Vagyis azok a tevékenységek, amik a megtermelt hő megtartását célozzák (pl jobb szigetelés), mindig élvezzenek előnyt, mint a jobb fűtést célzók (pl. fűtés korszerűsítés).

16. Tartsa az ideális benti hőmérsékletet

A termosztát 1°C-kal alacsonyabb hőmérsékletre állításával 6%-kal csökkentheti a fűtésköltséget. Az ideális hőmérséklet a házban napközben 20–22°C, alvás közben 19-20°C, a fürdőszobában 22-23°C.

Figyeljen a megfelelő páratartalomra mert a párás levegőben alacsonyabb hőfok mellett is megfelelő a hőérzetünk. Az ideális páratartalom valahol 40-60% között van. Ezt könnyen mérheti egy otthoni időjárásáállomással.

17. Mozogjon rendszeresen

A folyamatos ülésben sokkal jobban kihűl a testünk mint mozgás során. Éppen ezért fontos, hogy figyeljen rá, hogy minden órában felálljon legalább 10-15 percre és mozogjon valamit.

Ez kifejezetten fontos, ha otthonról dolgozik és ülő munkát végez.

18. Fűtsön légkondival

Ha elavult fűtési rendszere van érdemes lehet beruházni egy fűtésre is alkalmas légkondicionálóra, hiszen ezeknek a fogyasztása már sokszor alacsonyabb mint más tüzelési módoknak.

19. Cserélje le az ajtaját

A megtermelt hő 15-20%-a is távozhat egy rosszul szigetelő ajtón. Ha Önnek is régi ajtója van, akkor mindenképp érdemes beruházni egy hőszigetelt bejárati ajtóba, hiszen ezzel önmagában akár a felére is csökkenhet az éves fűtésszámla.

!--OPTIMONK--!

Ráadásul a megtermelt energiát és így az erőforrásokat sem pazarolja. Arra mindenképp figyeljen, hogy az ajtónak megfelelő hőszigetelési értéke és hőhídmentes legyen.

20. Korszerűsítse az ablakokat

Az ajtóhoz hasonlóan az ablak is egy gyenge pont lehet a hőmegtartás során. Ráadásul minél nagyobb az üvegfelület, annál több hő szökik el.

A mai műanyag ablakok már szuperül szigetelnek, de arra mindenképp figyeljen, hogy jól szigetelő, legalább 5-6 légkamrás, többrétegű üveggel ellátott ablakot válasszon.

21. Gondoskodjon a megfelelő külső szigetelésről

Bár ez egy nagyobb beruházás, a legnagyobb megtakarítást itt lehet elérni, főleg, ha eleve egy rosszul szigetelő házról van szó.

A családi ház hőszigetelésével akár passzív háza (erről később még lesz szó) is lehet, ahol az energiafelhasználás minimális lesz.

22. Cserélje a háztartási gépeket energiatakarékosra

Az energiafelhasználás szempontjából az „A" jelzésű gépek a legtakarékosabbak, míg a „G" fogyasztja a legtöbb energiát.

23. Használjon szigetelő csíkokat

Ha a szigetelés nem oldható meg azonnal, ideiglenes áthidaló megoldásként remekül működnek a különböző szigetelő csíkok, amiket az ablak és ajtó szorosabb záródásához használhat.

Így a réseken kevésbe szökik majd ki a meleg levegő.

24. Szellőztessen okosan

Szellőztetéskor rövid időre tárjuk ki az ablakokat, csináljunk huzatot. A résnyire nyitva hagyott ablak a falakat is lehűti, amely felfűtése több energiát igényel.

25. Ellenőrizze az ablakokat

Kicsit bagatellnek tűnhet, de könnyen előfordulhat, hogy egy bukón felejtett ablakon jön be a hideg. Ha télen szellőztet, inkább időszakosan pár percre csináljon huzatot.

Ez már csak azért is fontos, mert a bukón hagyott ablak körül a falak is kihűlnek, ami tovább csökkenti a hőérzetet.

26. Pár szó a hősugárzókról

A hősugárzók bár alapvetően meleget adnak, nem igazán energiatakarékosak. Éppen ezért csak akkor használja őket, ha egy szoba megfelelő hőfokon tartása máshogy nem oldható meg.

27. Hordjon papucsot

A hideg láb és kezek elképesztő mértékben rontják a hőérzetet. Nem mellesleg pedig lábról lehet az egyik legkönnyebben megfázni. Ha nincs padlófűtése és hideg a padlólap, akkor hordjon meleg papucsot, ami azonnal javítja a hőérzetét.

28. Tegyen le szőnyeget

A szőnyeg amellett hogy mutatós design elem, nagyon hasznos hőérzékelés szempontjából. Érdemes az ágy mellé, a kanapéhoz és a nappaliba szőnyeget lerakni, hogy a kanapén ülve vagy az ágyból felkelve ne a hideg padlóra érkezzen a lába.

29. Kuckózzon meleg takaróba

Hideg, sötét téli estéken egyébként is jól esik a kanapén fészkelni egy jó könyvvel és egy pohár borral, tegye ezt innentől meleg takaróba burkolva.

Ráadásul ma már mókásabbnál mókásabb takarók közül választhat, amit az egész család imádni fog.

30. Öltözzön jó melegen, bentre is

A takaró mellé érdemes beszerezni néhány igazán jó meleg pulóvert, amikben egyszerűen nem lehet fázni.

31. Igyon finom, meleg italokat, amik belülről melegítik

Fűteni nem csak kívülről, hanem belülről is lehet. Egy forró, gőzölgő tea, és édes sűrű forrócsoki nemcsak a testét, de a lelkét is megmelegíti a hűvös napokon.

32. Ha már szívmelegítő…

A tea mellett egy finom forraltbor legalább olyan jól felmelegít és még az igazi karácsonyi hangulatot is meghozza.

33. Korszerűsítse a fűtési rendszert

Ha már a szigetelés rendben van, akkor jöhet a fűtés korszerűsítése. Azért csak a szigetelés után, mert ha elszökik a meleg, lényegében feleslegesen költött a jobb fűtésre.

Ma már számtalan fűtési rendszer közül lehet választani, ez a cikk pedig segít eligazodni köztük.

Hűtés

A hűtés, főleg nyáron rengeteg energiát tud elvinni, főleg ha a rossz használat miatt a berendezések túlpörögnek.

Ezzel az áram is pocsékba megy és a gép is veszít az élettartamából, ami ugye újra a környezetet károsítja, hiszen hamarabb megy a szeméttelepre a berendezés.

Kis odafigyeléssel ezeket könnyen meg lehet előzni.

34. Nem mindegy hol van a hűtő

A hűtőszekrényt jól szellőző, száraz helyiségben, naptól, tűzhelytől, fűtőtesttől távol érdemes elhelyezni, mert a külső hőmérséklet 1°C-os emelkedése 5%-kal növeli az energiafelhasználást.

35. Állítsa a hűtőt energiatakarékos hőfokra

A hűtőszekrény akkor működik a energiatakarékosan, ha a hűtő hőmérséklete +7°C fagyasztóládáé pedig -18°C.

36. Tároljon jól a hűtőben

A hűtést nem igénylő élelmiszereket felesleges a hűtőben tárolni.

A meleg ételeket pedig ne tegye a hűtőszekrénybe, mert lehűtése felesleges pluszenergiát visz el.

A fagyasztóba készülő ételt érdemes először a hűtőben lehűteni, így a fagyasztás is kevesebb energiával jár.

37. Be van zárva az a hűtőajtó?

Rendszeresen ellenőrizze a hűtőgép ajtajának záródását, az ajtót pedig ne tartsa sokáig nyitva, mert ezzel meleg és nedves levegő kerül a berendezésbe.

38. Olvassza le rendszeresen a hűtőt

A felesleges jégréteg rendkívül rontja a fagyaztó teljesítményét. Így ha jegesedést lát egyrészt érdemes feljebb venni a hőfokot, másrészt leengedni a hűtőt és kiszedni belőle a jeget.

39. Engedje le a redőnyt

A redőny leengedésével nyáron a hőség egy részét kint tudja tartani, így kevesebbet kell járatni a klímát.

40. Zárja be az ablakot ha klímát használ

Ez is magától értetődőnek tűnik, de érdemes odafigyelni erre. Előfordulhat hogy egyszerűen szellőztetés után nyitva marad egy ablak.

Mielőtt nyáron elindítja a klímát győződjön meg róla, hogy minden ablak be van zárva ott, ahol megy a klíma.

41. Figyeljen a klíma hőmérsékletére

Az egészségügyi ajánlások szerint a kinti és a benti hőmérséklet között nem lehet több mint 8-10 Celsius fok különbség.

Vagyis ha kint 35 fok van, nem egészséges bent 21 fokon járatni a klímát, mert nagyon könnyen megfázhat. Ráadásul sokkal több energiát igényel az ilyen mértékű hűtés.

Az egészséges klíma használatról itt olvashat bővebben.

42. Tartsa tisztán a klímát

Nemcsak a baktériumok és penészedés miatt fontos tisztán tartani a légkondit. A porral fedett szűrők ugyanis rontják a készülék teljesítményét, így ugyanazzal az energiafelhasználással kevésbé hűt majd.

Érdemes a klímát hűtés és fűtés szezon előtt is tisztítani, főleg ha rendszeresen használja.

43. Válasszon inverteres klímát

Az inverteres klímaberendezések számítanak jelenleg az egyik legenergiatakarékosabb típusnak. Áltagosan 30-40%-kal is kevesebb lehet az áramfogyasztásuk, mint a hagyományos társaiké.

Ráadásul ezekkel 0 fok alatt is lehet fűteni. Érdemes ilyet választani, ha klímát vásárol.

44. Használjon plafon ventillátort

Elég retró, de pont emiatt sokkal energiatakarékosabb mint a klíma. Ráadásul, ha valaki érzékenyebb a légkondira, akkor ez egy remek alternatíva lehet az otthon hűtésére.

Vízfogyasztás

Sajnos az édesvíz készlet globálisan egyre csökken, amire a klímaváltozás és népességnövekedés csak rátesz egy lapáttal.

Magyarországon egy ember egy nap átlagosan 150 liter vizet használ. Ennek felére általában feleslegesen ivóvíz minőségű vizet.

Íme néhány tipp amivel hatékonyabban használhatja fel a rendelkezésre álló édesvizünket, úgy, hogy közben a zsebében is több maradjon.

45. Szereljen fel víztakarékos csaptelepeket

Víztakarékos csaptelepek és szerelvények beépítésével háztartási szinten az átlagos vízfogyasztás 140 l/nap/fő értékről 60 l/nap/fő értékre csökkenthető. Csak ezzel lényegében lefelezi az elhasznált vízmennyiséget.

A meglévő csaptelepeit is könnyen korszerűsítheti víztakarékos csaptelep betétek felszerelésével.

46. Válasszon szenzoros csaptelepet

A szenzoros megoldás csak addig engedi folyni a vizet, amíg kezét a csap alá tartja, ezekkel biztosan nem lesz pazarlás.

47. Figyeljen a csöpögő csapokra

Egy csöpögő csappal naponta akár 5-15 liter vizet is elpazarolhat.

A csapok rögzítésével viszont évente több, mint 5000 liter vizet takaríthat meg. Sokszor elég a csap alátéteket cserélni, hogy megállítsa a csöpögő vagy szivárgó csapot.

48. Mosogasson hatékonyan

Mosogatás közben, amíg a szivaccsal tisztítja az edényeket, zárja el a csapot.

Még többet takaríthat meg, ha nem folyóvíz alatt mosogat, hanem megtölti vízzel a mosogatótálcát, és csak az edények átöblítésére használ folyóvizet.

49. Akkor most jó vagy rossz a mosogatógép?

Egy modern mosogatógép hatékonyabb, mint a kézi mosogatás, mivel kevesebb vizet használ a munka elvégzéséhez.

Ugyanakkor a legyártása, szállítása és működtetése is erőforrás és energiaigényes, ezért ha okosan mosogat, nem feltétlenül szükséges mosogatógép vásárlása.

Ha a mosogatógép mellett dönt, csak akkor indítsa be a gépet, ha tele tudja rakni edényekkel. A kevésbé szennyezett edényeket elég rövid programmal, mérsékelt hőmérsékleten elmosogatni, ami kevesebb elektromos energiát és vizet igényel.

50. Igyon szűrt vizet palackos víz helyett

Itthon a víz a legtöbb helyen biztonságosan fogyasztható.

Felesleges költséget és műanyag szemetet termel a palackozott víz vásárlása. Ha mégis rossznak gondolja a csapvizet, használjon egyszerűbb víztisztító készüléket vagy vegyen otthonra ballonos vízadagolót.

51. Figyeljen fogmosáskor a vízre

Fogmosáskor zárja el a vizet, és csak öblítéskor nyissa meg vagy öblítsen pohárból. Ezzel percenként átlagosan 6-9 liter vizet takaríthat meg, ami éves szinten pedig 10-15 000 litert jelent.

52. Ha teheti, zuhanyozzon

Fürdés helyett jóval takarékosabb a zuhanyzás, főleg ha rövid zuhanyt vesz.

Szappanozás vagy hajmosás alatt nem kell folyatni a vizet, így akár 5–35 litert is megtakaríthat percenként.

53. Ha már zuhanzik…

Váltson víztakarékos zuhanyfejre. A váltással 50-60 liter vizet is meg tud takarítani alkalmanként.

54. Válasszon optimális méretű bojlert

Akkora bojlert használjon, amekkora család számára éppen elegendő mennyiségű meleg vizet tárol. A bojler hőfokát hatékonyabb kellemes melegre állítani a forró helyett, mert annak eléréséhez több energia kell, és a forró vízhez hideg vizet is kell keverni, hogy használható legyen.

55. Locsoljon esővízzel

Nem tűnik nagy dolognak, de ha a szobanövényeket is esővízzel locsolja, akkor már spórolt a vízhasználaton. Ráadásul a növényei is meg fogják hálálni a természetes gondoskodást.

Ugyanez igaz a kertre is. Egy 150 négyzetméter alapterületű családi ház tetejéről annyi esővizet lehet összegyűjteni tartályokba, amivel egész évben megoldható a kert locsolása, sőt még akár a takarításhoz is elég.

56. Mosson alacsonyabb hőfokon

Ha lehetséges, használjon hideg vizes vagy 30°C-os mosási programot.

Sokszor csak az igazán piszkos ruhák esetében van szükség melegebb hőmérsékletre, és energiát (és évente körülbelül 10 000 Ft-ot) takaríthat meg azzal, hogy korlátozza a melegvíz-felhasználást.

Azonban, ha főleg alacsony hőmérsékleten mos, akkor időnként mosson forró vízzel, hogy megszabaduljon a baktériumoktól, és megakadályozza a szagok kialakulását a gépben.

57. Csak teli géppel indítson mosást

A mosással várjon, amíg egy teljes adag összejön, hogy elkerülje a vízpazarlást. Ha mégis fél töltettel kell mosnia, használjon gyors vagy Eco programot.

58. Azért ne vigye túlzásba

Ne is töltse túl a mosógépet, mert a mosás nem lesz olyan hatékony, és néhány dolgot újra kell mosnia, ami végül ugyanúgy energiapazarlással jár.

59. Áztassa elő a nagyon piszkos ruhákat

Áztassa be a különösen piszkos ruhákat, mielőtt a gépbe teszi őket. Így elkerülheti, hogy esetleg újra ki kelljen mosni valamit, mert a foltok nem jöttek ki.

60. Rázza ki a ruhákat

A mosógépből a szárítógépbe való átrakáskor minden ruhadarabot rázzon meg alaposan, hogy az összegabalyodott ruhák miatt ne tartson tovább a szárítás.

61. Ne nagyja a szárítóban a ruhát

Vegye ki a ruhákat a szárítóból, amint megszáradtak. Sok gép tovább forog, hogy megakadályozza a gyűrődést, amivel felesleges energiát használ

62. Időzítse egy napra a mosást-szárítást

Próbálja meg az összes szárítást egy nap alatt elvégezni így a második vagy harmadik töltéssel már kihasználhatja a gépben felgyülemlett hőt.

63. Ha teheti szárítsa a ruhákat szárítón

Ha megoldható, például nyáron ne használja a szárítógépet. Inkább szárítsa a ruhákat kint állványokon vagy szárítókötélen. Ezzel a villanyszámlán is spórolhat.

Sütés-főzés

A sütés és főzés mindennapos tevékenységek, épp ezért könnyű automata módban, kisebb odafigyeléssel végezni őket.

Pedig itt aztán tényleg sokat lehet pazarolni és így megtakarítani is, a legtöbbször szokások finomításával.

64. Válasszon légkeveréses sütőt

A légkeveréses funkció a forró levegő keringetésével kb. 20-30%-kal lerövidíti a sütést, így időt és energiát is spórol vele. Ráadásul az ételek sokkal egyenletesebben sülnek meg légkeverés mellett.

65. Biztosan elő kell melegíteni

A süteményeket leszámítva a legtöbb ételnek nem kell előmelegített sütőbe kerülnie. Csak akkor melegítse elő a sütőt, ha ez feltétlenül szükséges.

66. Süssön egyszerre több ételt

Ha a sütőt használja, akkor a lehető legtöbbet ételt süsse meg egy menetben, így a lehető legtöbb helyet és hőt kihasználja. Így ráadásul kevesebbszer is kell főzni egy héten, mert több napra el lehet készíteni az ebédet.

67. Süssön kerámia vagy üvegtálban

Használjon üveg- vagy kerámia edényeket fémtálcák és tálcák helyett a sütőben. Az üveg és a kerámia jobban megtartják a hőt, mint a fém, így a sütőben a hatékonyabban használhatók.

68. Kapcsolja le korábban a sütőt

A sütő esetén is felhasználhatja a maradék hőt, ha a sütés vége előtt 5-10 perccel kikapcsolja és bent hagyja az ételt a sütő kihűléséig.

69. Főzzön fedővel

Tegyen fedőt az edényekre főzéskor.

Kevesebb vízpárolgással jár, továbbá az étel is hamarabb elkészül, és több tápanyag marad benne.

70. Használjon megfelelő méretű edényt

Az edény túlér a láng/nagyobb a főzőlap, csak a környezetet melegíti feleslegesen. Energiát takarít meg, ha az edény illeszkedik a gázrózsára, főzőlapra.

71. Melegítsen mikróval

A mikrohullámú sütő általában a leghatékonyabb módja az ételek felmelegítésének és főzésének - gyorsabb, mert magasabb hőmérsékletet ér el, és kisebb mérete miatt (a sütővel ellentétben) a hő közvetlenebbül összpontosul az ételre.

72. Forralja elő a vizet

Ahelyett, hogy közvetlenül a főzőlapon forralná a vizet, gyorsabb és energiatakarékosabb, ha a vízforraló segítségével forralja fel a vizet, és a főzőlapon lévő serpenyőbe teszi át gőzöléshez és forraláshoz.

73. Ne forraljon felesleges vizet

Ha vízzel főz valamit egy serpenyőben, győződjön meg róla, hogy csak annyi vizet használ, amennyi a főzni kívánt ételhez szükséges - nincs értelme energiát felhasználni olyan víz felforralására, amire valójában nincs szüksége.

74. Használjon főzőkuktát

A kukták szintén energiatakarékos főzőkészülékek, ráadásul kb maguktól megfőzik az ebédet. Alig fogyasztanak több energiát, mint egy hagyományos villanykörte, így nagyszerű, energiatakarékos kiegészítői bármelyik konyhának.

Energiatakarékosság haladóknak

75. Csináltasson hőkamerás vizsgálatot

A hőkamerás vizsgálattal pontosan feltérképezheti a hőszigetelés szempontjából fontos légszivárgásokat vagy hőhidakat, a meghibásodott elektromos elemeket vagy akár vízvezeték problémákat is.

Ezzel pontosan látja majd mik azok a pontok a házon, ahol a legtöbb energia elveszik.

76. Okosítsa fel az otthonát

Szerezzen be egy intelligens termosztátot, amivel távolról, a telefonjáról is vezérelheti a fűtést. Így ha nincs otthon senki lejjebb veheti, mielőtt hazaérnek pedig felmelegítheti a lakást.

Sokat spórolhat a költségeken azzal is, hogy a redőnyöket a nap járásával megegyező irányban automatizálja, így az ablakfelület sem fűti fel a lakást. És kevesebb klímát kell használni.

77. Alakítsa otthonát passzívházzá

A passzívházak egyre népszerűbbek szerte a világon és itthon is. Nem véletlen hiszen rengeteg előnnyel bírnak a hagyományos házakhoz képest.

A passzívház lényegében olyan épület, ami gépesítés (fűtés, hűtés) nélkül, a környezetében rendelkezésre álló hőenergiát felhasználva biztosítja bent az ideális hőmérsékletet.

Így egy passzívház fűtési energiaigénye kb. tizede egy hagyományos épületnek.

Bónusz tartalom: Passzívház: mi az, hogy működik és megéri-e?

78. Használjon megújuló energiát

Még inkább energiahatékonnyá teheti az otthonát, ha megújuló energiáforrásokkal generál energiát.

A használt energia típusa a ház méretétől, tájolásától, a költségvetésünktől vagy épp a lokációtól is függ. Pl. akkor érdemes biomasszával fűtő kazánt választani, ha a tüzelőanyag szállítását, raktározását, vagy éppen az automatikus adagolását meg tudja oldani.

Az energiaigényt ki lehet szolgálni napelemmel, otthoni szélerőművel vagy éppen geotermiku energiával is. Ezekről bővebben itt és itt olvashat.

A KIVÁLÓAN HŐSZIGETELŐ UNISEC-AJTÓK CSÖKKENTIK A FŰTÉSSZÁMLÁJÁT

Kültéri biztonsági bejárati ajtóink az energiahatékonyságot és magas szintű biztonsági funkciókat ötvözik.

Minden ajtónk hőhíd védett ajtószárnnyal és ajtótokkal van felszerelve.

Miért fontos ez?

Az ajtólap szárnya még szélsőséges időjárásban is megfelelő hőszigeteléssel rendelkezik, a legmodernebb technológiáknak köszönhetően. Az ajtó külső fele nem adja át a kinti hőmérsékletet a belső felének, ezáltal téli hidegben sem hűti le a belteret, nem okoz párásodást és védi a alacsonyan tartja fűtésszámlát.

Az ajtószárny és a tok között dupla gumi szigetelés található.

Miért fontos ez?

Kevesen tudják de az ajtó szigetelése legalább annyira múlik a tömítéseken, mint az ajtó szerkezetén. Éppen ezért az Unisec ajtókon az ajtó lapon és a tokon is van szigetelő gumi, amivel az ajtó a hermetikusan záródik. Így sem a huzat sem a bogarak nem jutnak át.

Első az energiahatékonyságban - Thermo Premium 60

!--OPTIMONK--!

Várj! Vidd magaddal ezt a füzetet
Töltsd le most ingyen


Kérjen ajánlatot és éljen az 50%-os otthonfelújítási támogatással.